Tanulmányok és szakmai előélet:

Harmadéves lettem, amikor a család kutyája, egy miniatűr bullterrier, hirtelen elkezdett nem enni, rosszkedvű lenni, valamint hunyorogni az egyik szemére. Kisebb nagyobb kerülők után Szentgáli doktorhoz kerültünk vele, aki alaposan megvizsgálva őt, egyből felállította a diagnózist (most már tudom,hogy tipikus ‘minibull’ betegsége van, ant. lencse luxatio, sec. glaucoma). Meg kellett műteni szegényt minél hamarabb. Szentgáli doktor hallgató révén ,beengedett engem a műtőbe is. Szerencse volt a szerencsétlenségben…

Nagyon tetszett a szemészet világa, minden aprólékosságával, szépségével együtt. Beleszerettem a szakmába, és tudtam,hogy innentől kezdve ezzel akarok foglalkozni. Az elkövetkező években összes rendelésen és műtéten ott voltam, amin csak tudtam.

A konferenciákon és workshopokon segédkeztem kutyáimmal, ezáltal még több tudásra tettem szert, és egyre több önálló esetet bíztak rám.

A 2016-os budapesti ECVO-n még hallgatóként vettem részt.

Végzésem után a Váci Állatkórházban és a Dunakeszi Kisállatkórházban kezdtem dolgozni, ahol az általános vizsgálatokon és műtétekben kívül, én láttam el a szemészetet és tartottam szakrendeléseket. Mindeközben folyamatosan próbáltam folytatni a fejlődést szemészeti téren és folyamatosan konzultálni Szentgáli doktorral az eseteimről. Kezdetben rendszeresen asszisztáltam speciális szemműtéteknél olyan – Magyarországon egyedülálló – eljárásokat így tudtam elsajátítani, mint többek közöttaz Intasclerális protézis beültetése (ISP), diodalézeres galukoma kezelés (TSCP), vagy a brachycephal kutyák szembetegségeinek korszerű plasztikai műtétje (medialis cathoplastica).

Az elmúlt években nagyon sok balesetes állat traumás szemsérülését láttam el műtéti vagy gyógyszeres kezelés útján. Ezekben az esetekben nagyon fontos a gyors és hatékony segítség, hogy a látóképesség ne sérüljön és/vagy a szem egyáltalán megmaradhasson. Kiemelten nagy hangsúlyt fektettem a traumatológiai ellátás elsajátításában, az innovatív és új megoldások gyakorlatba való áthelyezésére.

Számomra mindig az egyik legfontosabb témakör a szemészeti betegségek belgyógyászati háttere, mert a kialakult szembetegségek jelentős hányadánál belgyógyászati betegség a kiváltó ok. Illetve nagyon sok szervi probléma első tünete szemészeti jellegű, és ha ezeket idejében felismerjük, az állat későbbiekben kialakuló betegségi előzhetőek meg illetve gyógykezelhető idejében, ez kiemelten fontos idős állatok esetében. lyen betegségek pl.: cukorbetegség, daganatos megbetegedések,magasvérnyomás betegség,  Cushing-betegségek, Herpes-vírus fertőzés macskáknál stb.

A PrimaVet Kisállat Rendelő Intézet mellett, a Váci Állatkórházban kiemeltem foglalkozom egzotikus állatok gyógykezelésével is. Mindig örömmel tölt el egy-egy törpesün, nyúl vagy más hüllő megjelenése a rendelőben. 

2019-ben részt vettem Belgiumban az ECVO-n.

2019-től Szentgáli doktorral közösen dolgozunk a PrimaVet Kisállatrendelőben és itt végzünk állatorvos szemészeti szakrendelést, és a Váci Állatkórházban a szemészeti szakellátáson kívűl belgyógyászati ellátást is végzek.

 

Dr. Tóth Klaudia állatorvos szemész klinikus állatorvos

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás